MAGYAR GYÁRI MUNKÁS KÁRTÉRÍTÉST KAPOTT, MIUTÁN A TARGONCA MUNKAVÉGZÉS KÖZBEN ÁTHAJTOTT A LÁBÁN
17 Oct 2023 | Diana MagyarA targoncák gyakori okai a munkahelyi baleseteknek, amelyek a targoncavezető emberi hibájából, illetve abból adódnak, hogy a munkáltató nem rendelkezik megfelelő rendszerrel annak biztosítására, hogy a targoncák által a munkavállalóit ért sérülések kockázata a lehető legkisebb legyen.
Siobhan McIvor, az Osbornes Law személyi sérülésekkel foglalkozó részlegének partnere széles körű szakértelemmel rendelkezik a lehető legmagasabb összegű kártérítés mielőbbi biztosításában a targoncás munkabalesetek áldozatai számára.
Legutóbb egy fiatal Magyar gyári munkás számára biztosított kártérítést, aki műtéti beavatkozást igénylő lábtörést szenvedett, miután kollégája munka közben egy targoncával a lábára hajtott.
A felperes munkáltatója azzal próbált érvelni, hogy a kártérítést csökkenteni kellene, mivel a felperes részben felelős a balesetért, amiért túl közel állt a targoncavezetőhöz, de az Osbornes Law ellenállt ennek az érvelésnek.
Az Osbornes Law biztosította, hogy a felperes a munkáltatója biztosítója által finanszírozott orvosi rehabilitációban részesüljön, és tanácsukra a felperes 25 000 font és 75 000 font közötti ajánlatokat utasított el, mielőtt végül 85 000 font összegű kártérítést kapott.
Siobhan McIvor munkáját Magyar Diana segítette, aki biztosította, hogy a felperes az anyanyelvén, magyar nyelven adhasson utasításokat és kaphasson tanácsokat.
- Október.
Share this article
Contact
Contact us today
For a free initial conversation call 07702 865 068
Email us Send us an email and we’ll get back to you
En tiszta szivbol ajanlom Diaekat!!! A fiam ugye is allitolag haladt…aztan elvallaltak Diaek es most mar lathatova valik az alagut vege. Ok par honap alatt tobbet tettek, mint a masik iroda tobb mint 2 ev alatt!!!!
Ajanlani tudom Oket, gyors ugyintezes, teljes koru felvilagositas es garantalt gyozelem!
En mar nyertem Diana Magyar es az Osbornes segitsegevel. Peren kivul fizetett az akkori munkaltatom biztositoja egy ettol sokkal kisebb serulesert.
Kedves Diana es ugyvedi iroda!
Viszont kivanok en is az iroda minden dolgozojanak hasonlo jokat es szepet. S egyben ajanlom az irodat minden kedves bajba jutott honfitarsamnak. S ez uton szeretnem megkoszonni faradhatatlan, kitarto munkajukat a karteritesi ugyemben. Csak a legjobbakat tudom mondani az irodarol es meg egyszer KOSZONOM (igy nagy betuvel)
Tovabbi sikereket kivanok az ugyvedi irodanak
Koszonom szepen a segitseget es tamogatasat az en esetembern!
Nagyon halas vagyok Onnek es a cegnek!
Minden jot!Most olvastam Andrew e-levelet az alperesek ajanlatarol (£13.500) Azonnal vissza is irtam egy BIG CONGRATULATION-t es azt hogy itt a vege az ugynek. Kerem tolmacsolja szoban is Andrew fele, hogy fogadjuk el az alperesek ajanlatat. Onnek is nagyon gratulalok es nagyon koszonom a segitseget.
Megerkezett a penz. Megegyszer koszonok mindent.
Szep napot kivanok!
Megkaptam az emailt, elolvasom es elkuldom a napokban az ertekelest! Szeretnem megkoszonni a kitarto munkajukat es az emberseges, nyugodt, biztato hozzaallasukat az ugyemhez. Orulok hogy Onokre talaltam es vegig csinaltak velem ezt a ket evet. Minden jot kivanok Onoknek a kesobbiekre, jo egeszseget es sok sikeres ugyet a cegnek!
Hungarian Insights VIEW ALL
- 23.11.2023
MAGYAR GYÁRI MUNKÁS KÁRTÉRÍ...
A targoncák gyakori okai a munkahelyi baleseteknek, amelyek a targoncavezető emberi hibájából, illetve abból adó...
Read more - 17.10.2023
MAGYAR GYÁRI MUNKÁS KÁRTÉRÍ...
A targoncák gyakori okai a munkahelyi baleseteknek, amelyek a targoncavezető emberi hibájából, illetve abból adó...
Read more - 11.4.2023
£250 000 kártérítést kapott a magyar...
Sophie Davies, az Osbornes Law partnere és Személyi Sérülés Osztályának vezetője £250.000 kárté...
Read more - 12.9.2022
Egészségügyi Biztonsági Kivizsgálá...
A HSIB (Healthcare Safety Investigation Branch, Egészségügyi Biztonsági Kivizsgálási Hivatal) egy kivizsgálók é...
Read more - 12.9.2022
Igazságszolgáltatás egy ügyfélnek, aki...
Az Orvosi Műhiba Csoport az Osbornes Ügyvédi Irodánál nemrégiben tárgyalás útján rendezett...
Read more - 11.7.2022
Hogyan lehet közúti baleset kapcsán...
Amennyiben Ön egy Európai Uniós államban közúti balesetbe keveredik, a sérüléseiért és...
Read more - 11.7.2022
Hogyan lehet egy repülőgép / hajó...
Amennyiben Önt külföldre utazás közben érte baleset, lehet, hogy kártérítést tud igé...
Read more - 11.7.2022
Mit tegyen, ha megsérül külfö...
Ha elég balszerencsés ahhoz, hogy baleset éri üdülés közben, van néhány dolog, amit...
Read more - 16.2.2022
Sikeresen rendeződött egy nemkívánt...
Az esettanulmány háttere Ügyfelünk, J. 2015. októberében teherbe esett és azt a nehéz dönté...
Read more - 16.2.2022
Szepszis – a tudatosság növelése jobb...
Szeptemberében kollégámmal, Gemma Salmon nal együtt részt vettem London belvárosában az Agysérü...
Read more - 10.2.2022
A Costának kártérítést...
Ügyfelünk, aki a Costa kávézó alkalmazásában állt, kártérítést nyert egy munkahelyi...
Read more - 10.2.2022
Irodánk elismerést nyert, mint vezető ügyvé...
Claims Media jelentéseket készít és analizálja a követelések szektorát online és fizikális...
Read more - 10.2.2022
£600,000-ot nyert irodánk képviseletével egy...
Ügyfelünk egy farmon dolgozott állatgondozói munkakörben, ahol egy az általa gondozott csődört egy mellette legelő...
Read more - 10.2.2022
Ügyfelünk £165.000 kártérítést nyert...
Irodánk £165.000 kártérítést nyert egy ügyfélnek, aki combnyaktörést szenvedett egy munkahelyen törté...
Read more - 10.2.2022
Mezőgazdasági balesetek – Milyen szabalyok vonatkoznak az...
A mezőgazdaság Anglia egyik veszélyes iparágai közé tartozik. A Health and Safety Executive 2020/21-es jelenté...
Read more - 25.11.2021
£70,000 Kártérítés egy Kerékpá...
Andrew Middlehurts, irodánk kerékpáros balesetekre szakosodott ügyvédje sikeresen lezárta egy kerékpáros balesetben megsé...
Read more - 15.11.2021
£70,000 Kártérítés egy Kerékpá...
Andrew Middlehurts, irodánk kerékpáros balesetekre szakosodott ügyvédje sikeresen lezárta egy kerékpáros balesetben megsé...
Read more - 8.8.2021
Адвокати Осборнс представляват пешеходка, която претърпява ампутация на ръката, след ПТП.
Клиентката ни получава наранявания, които променят живота и. Докато се прибира от работа. шофьор каращ с превишена скорост губи контрол над автомобила си и се качва на тротоара, врязвайки се в нея. Водачът на превозното средство и приятел на нашата... Read more
Read more - 12.7.2021
Képviseltünk £130,000 kártérítést...
Ügyfelünk aki gyalogosként kelt át, egy útkereszteződésen gázolás áldozata lett, nem sokkal az elő...
Read more - 12.7.2021
Gyári munkás £9,200 kártéríté...
Képviseltünk, aki gyári munkásként volt alkalmazva, balesete napján alumínium lapokat dolgozott fel egy...
Read more - 12.7.2021
Konyhai kisegítő munkás £60,000 kártérí...
Képviseltünk, aki konyhai kisegítőként dolgozott egy étteremben, súlyos sérülést szenvedett alkarjá...
Read more - 12.7.2021
Mik a lehetőségeim abban az esetben,...
Váratlan sérülések sajnos komoly anyagi problémákhoz, adósságokhoz vezethetnek, amelyek esetenként tová...
Read more - 12.7.2021
Gepjarmu balesetek soran sajnos gyakran elofordul, hogy a...
Ilyen esetben a karokozo koteles megteriteni a karokat ( altalaban a kotelezo gepjarmu felelossegbiztositason keresztul). Tapasztalataink szerint a karosultak gyakran nincsenek...
Read more - 12.7.2021
Biztonságos kerékpározás a koronaví...
Mindannyiunk életét megváltoztatta a COVID-19 járvány, csakúgy, mint társadalmunkat is. Jelen pillanatban, a kerekparozas...
Read more